Akikre büszkék vagyunk

Szemezgettünk az elmúlt pár hónap versenyeredményeiből és pályázataiból. Iskolánkból Szabó Tamara 3. osztályos tanuló a járási alsós szavalóversenyen 2. helyezett lett, majd a tankerületi döntőben 3-4. osztályosok versenyében ugyancsak az előkelő 2. helyen végzett. Ezt követően Tamara részt vett részt a járási alsós mesemondó versenyen is, és a versmondóhoz hasonlóan itt is 2. helyezettként jutott tovább a tankerületi versenyre, melyről elhozta a már jól megérdemelt 2. helyet. Felkészítő pedagógusa: Nagy Andrea.

A Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány, valamint a Kecskeméti Művészeti Szakkör a 2022-es évre „A VIZES ÉLŐHELYEK VILÁGNAPJA” alkalmából, Táj- és természetvédelem témakörben írt ki közös rajzpályázatot. A rajzpályázattal a vizes élőhelyek és a madárvilág védelmének fontosságára hívták fel a figyelmet, melyhez iskolánk több tanulója is csatlakozott gyönyörű alkotásaival: Székely Hunor Bendegúz, Jónás Hanna, Kazi Csenge, Kovács Dominik, Harkai Fanni, Hódi Katalin, Szabó Tamara, Beszedics Barbara, Császár Csanád, Harkai Edina, Jakab Noémi.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület is szervezett rajzpályázatot az év madara, a zöld küllő tiszteletére. A 4. osztályosok osztályfőnökük, Borsódy László tanár úr vezetésével szebbnél szebb rajzokat küldtek be. A csapathoz Kádár Ervin 8 osztályos tanulónk is csatlakozott kiváló munkájával.

A Kiskunsági Nemzeti Park által szervezett Tavaszköszöntő elnevezésű levelezős természettudományi vetélkedőn eredményesen szerepelt a 6. osztály csapata: Császár Csanád Róbert, Falubíró Vivien és Márton Roxána.

A Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola szervezte meg nemrégiben a járási ének-és kórusversenyt. Lovászi Netti, 2. osztályos tanulónk az alsós szóló kategóriában indult, és a 2. helyet szerezte meg, a felsősök között pedig szintén 2. lett a 7. osztályos Jónás Ferenc. Majd ezután a Kiskőrösi Tankerületi Népdaléneklő Versenyen, a döntő megmérettetésen is mindketten megtartották az elismerésre méltó 2. helyezésüket. Felkészítő pedagógusok: Karsai-Juhász Katalin, Borbényi Márta.


Beköszöntött a szép idő, a Szekszárdon megrendezésre kerülő Borvidék Félmaraton elnevezésű futóversenyen Tartott Vilmos 3. helyezést ért el az 1 km-es távon.
Ezen kívül részt vettünk még atlétikai versenyen, foci kupán, közlekedési rajzpályázaton, történelem versenyen…, úgyhogy hamarosan folytatjuk iskolai beszámolónkat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support